Augusztusban nőtt a német és az euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) - közölte hétfőn a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
Augusztusban 51,8 pontra, 2011 július...
A hétfői brit lapokban megjelent nyilatkozatok és vélemények alapján egyre nagyobb nyomás nehezedik a brit kormányra a szíriai beavatkozás elvetésének újragondolása végett, amelyet vezető brit kormány...
Vegyes eredményeket hozott az első félév a legnagyobb kínai légitársaságok számára, a vállalati jelentések az ágazat átmeneti gyengeségeire utalnak.
Az előző félévekhez hasonlóan továbbra is a gazd...
Az Egyesült Államok képviselője rendszeresen részt vesz a júliusban hároméves szünet után felújított izraeli-palesztin béketárgyalásokon - jelentette be helyi idő szerint vasárnap este az amerikai kül...
Az amerikai hírszerző szolgálatok 2011-ben 231 titkos offenzív kibernetikai műveletet hajtottak végre - közölte a szombati számában a birtokába jutott titkos dokumentumokra és szakértői állásfoglaláso...
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén. Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök nem hisz a szíriai válság katonai megoldásában.
A szíria...
Az orosz államfő szerint elképesztő ostobaság lett volna a szíriai kormány részéről, hogy akkor vessen be vegyi fegyvert, amikor a hadserege ellentámadásban van és bekeríti az ellenzéki erőket .
Az...
Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet - adta értésre pénteken Washingtonban az amerikai külügyminiszter.
John Kerry hangs...
Oroszország két újabb hadihajót küld a Földközi-tenger keleti részére, hogy erősítse katonai jelenlétét a térségben - értesült csütörtökön az egyik orosz hírügynökség.
"A Földközi-tenger keleti rég...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
A klímaváltozás hatására zöldebbé válhat Grönland az évszázad végére - derült ki egy kutatásból, amely szerint meghatározott hőmérséklet-emelkedés mellett Észak-Amerika és Európa 44 fa- és cserjefaján...
Lehetővé kell tenni, hogy az ENSZ-ellenőrök elvégezzék a feltételezett szíriai vegyifegyver-támadások kivizsgálását - hangoztatta orosz külügyminiszter egyik helyettese szerda este Hágában, Ban Ki Mun...
Feltétlenül meg kell engedni, hogy az ENSZ-ellenőrök befejezzék Szíriában a vegyi fegyver bevetésével kapcsolatos vizsgálatot - hangoztatta az orosz külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint...
